9. Fejezet-Dinner, and more about school.

Hellósztok :) Hát október 25., a nagy nap. Igen, gondolom ti is IMÁDJÁTOK a Story of my life-ot. Hát én úgy bőgtem mint egy rossz sakál, miközben a BBC1-en hallgattam. Istenem, annyira gyönyörű egy szám... Na de hagyjuk a felesleges ömlengést, gondolom ti is nemes egyszerűséggel odavagytok érte, most végre befejeztem a 9.Fejezetet, sajnálom, hogy megvárattalak vele. Puszi, jó olvasást.
xx Adeline B.

Az utálat érdekes fogalom. Egyesek szerint egy idő után megbánod ha valakit utáltál. Feloszlik az utálat. De amikor ott, helyben utálsz valakit, ez eszedbe sem jut. Felgyülemlik a düh benned, kifejezhetetlen amit érzel. Én is pont így éreztem, amikor hazaértem Brittával a ruhavásárlásból.
-Nem vagy képes békén hagyni?-kiáltottam a vonal másik felén levő személynek.
Csak egy idegesítő röhögést kaptam válaszul.
-Miért csinálod ezt?-kérdeztem már nyugodtabb hangon.
-Nem csinálok semmit!-válaszolt.
-Harry komolyan mondom, ha nem szállsz le rólam...-kezdtem.
-Akkor?
Kissé elakadtam, nem tudtam mit kellene mondanom.
-Kérlek, Harry....-susogtam.
-Én nem csinálok semmit!-mondta hitetlenül már második alkalommal.
-Na jó...További szép napot!
Kezemben a telefonnal elterültem az ágyamon, míg Britta az íróasztalom előtt ült a piros székemben. Szótlanul forgolódott egy ideig.
-Figyu...szerintem semmi baj sincs Harryvel.
-Hogy mi van?-ültem fel az ágyon.
-Csak randira hívott...-mondta félve.
-Nem! Nagyon nem randira hívott Britta. Nem tudom mennyit hallottál, de nem annyi volt. Megint a sztárhírek miatt hívott, mert a barátnőjének hívnak. És ezért hívott randira, mert "állítólag a csaja vagyok". Hogy már "legyen benne valami igazság is". Tudod hogy esett?
-És miért nem mentél el vele?-kérdezte, meg se hallva az utolsó mondatomat.
-Tudtam, hogy ellenem adsz voksot. Mindegy, hagyjuk.
-Bocsi, de szerintem...
-Tudom mit gondolsz. De mindegy.-mosolyodtam el.-Mindenkinek mások a nézőpontjai.-legyintettem.-Na de menjünk kajálni, anya már rég hívott.-indultam el, majd Britta is követett, hogy elfogyasszuk a késői ebédet.
-Na és, mikor jönnek Johnson-ék?-kérdeztem anyától, miközben felszabadultan beszélgettünk evés közben.
-Nyolcra jönnek, de nem hinném, hogy sokáig maradnak, mert holnap neked suli.-válaszolt anya.
-Hát akkor jobb ha tanulok...-merengtem.-Britta jössz velem tanulni?
-Nem hinném...Anya már biztosan vár.-mondta.
-Ó. Oké.
Miután befejeztük az evést, kikísértem az ajtón, majd nagy sóhajjal visszafordultam a házba. Felballagtam a szobámba, elővettem a táskám, kipakoltam és megnéztem az órarendet, mert valami rejtélyes módon sosem tudom megjegyezni. Szerencse lesz egy önvédelmi, de a többi óra rendesen le fog fárasztani, mivel duplamatek, töri, föci és fizika lesz. Szomorúan kezdtem neki a matek házinak, amit sok-sok fejtöréssel és füzetlapozással valahogy megtudtam csinálni. Töriből és föciből rendesen bemagoltam a múlt órán felhagyott leckét, mert én még nem feleltem egyik tantárgyból sem, ezért nagy az esélye, hogy holnap engem szúr ki a tanár. A fizikát ki nem állhatom, de mégis ki szereti? A csókosok, természetesen... Na de ne merüljünk bele az iskola "csókos" problémába. 
-Stacey, gyere le.-kiabált fel anya, amikor a fizikaházi közepében tartottam, úgy kábé fél nyolckor.
-Megyek.-válaszoltam halkabban, mert ha nem válaszolok vissza, akkor anya kétségbeesik, máris összeüt a fejében valami elméletet, és futva jön fel a szobámba, mert azt hiszi, "meghaltam". Tapasztalatból tudom. Szóval megnyugtattam anya lelkét, majd lerobogtam a lépcsőn.
-Igen?
-Kellene segítened. Mindjárt megérkeznek, a kaja csak félig van kész, és meg is kell teríteni.
-Persze, segítek.-mosolyogtam.
Elvettem egy világoskék terítőt a szekrényből és egyenletesen elterítettem azt az asztalon. Fehér tányérokat raktam rá, amelyeknek a közepében egy világoskék virág terpeszkedett. Szalvétát, villát és kést helyeztem melléjük, majd a zöldségeket az asztal két végére tettem le. Az összhatás megfelelő volt.
-Kész.-jelentettem ki, és kínosan álldogáltam egy ideig anya mellett.
-Valami baj van?-kérdezte pár perc múlva.
-Fura lesz.-mondtam halkan.
-Nem lesz semmi baj. Tudom, hogy kibékültök, hiszen kiskorotok óta csak ti vagytok egymásnak.-mosolyodott el.-Emlékszel, amikor először aludtál nála?-nevetett fel.
-Ne is említsd.-csatlakoztam.-Annyira féltem.-nevettem saját magamon.
-Elvitted az összes plüssállatkádat.-merengett anya.
-Oké, elég lesz.-zártam le a témát még mindig mosolyogva.
-Nem hiányzik?-kérdezte anya egy kis idő múlva.
-Dehogynem.-mondtam üres tekintettel.-Minden egyes másodperc...-hajtottam le a fejem.-Na, de készüljünk fel.-erőltettem egy vékony mosolyt magamra.-Mindjárt megérkeznek.-sóhajtottam.
-Rachel! Te jó ég milyen rég nem láttalak.-ölelte meg anya Rachelt.-Te sosem öregszel.-mosolygott.-Most meg nézz rám.-nevetett fel.
-Ó, ne butáskodj Emily!-tartotta fel a mutatóujját Anette anyukája.-Gyönyörűen nézel ki.
Én és Anette az egész beszélgetés alatt csak a fejünket ráztuk. Anya és Mrs.Johnson eléggé kitettek magukért.  Hogy ilyenkor minek kell annyira kiöltözni? Nem tudom. Anya megint a kedvenc ruhájában volt, hangsúlyozom, megint. Amikor Johnson-ékkal van valami programunk, akkor mindig a kedvenc ruháját veszi fel. De csak azért, mert ez az egy ruha áll jól neki. Na jó, neméppen, de mindig ezt veszi fel. Anette gondolom már össze is rakta a fejében, hogy "Emilynek nincs más ruhája". Na de hagyjuk. Én visszafogtam magam, és a papucsomban slappogtam. Anette viszont úgy állított be hozzánk, mint egy titkárnő. Azt tudtam, hogy nem magassarkúban fog jönni, mert utálja. Levetették a kabátjaikat, és leültünk az asztal mellé.(Anette ruhája.,Rachel ruhája.,Emily ruhája.,Stacey ruhája)
Amíg anya kihozta a kaját, Rachel engem kérdezgetett.
-Hogy megy a tanulás?-jött az első sablonkérdés.
-Elég jól.-válaszoltam álmosollyal.
-És a pasikkal hogy állsz?-kérdezte kissé kuncogva.
-Sehogy.-válaszoltam kapásból.
-Nincs?
-Nincs.
-Ó, elég kár. Anette nemrég talált egy nagyon aranyos srácra.-büszkélkedett lányával. Már tudom Anette honnan örökölte. Csak eddig nem figyeltem fel rá.
-Van róla tudomásom.-húztam el a szám.
-Jaj, igaz is!-kiáltott fel.-Hát az miatt vesztetek össze, nem?-kérdezte cinikusan.
-Eltalálta.-jelentettem ki.
Csak halk nevetést kaptam, ami a teljes lenézést jelentette.
-Irigykedünk?-kérdezte öntelten.
-Ó, egyáltalán nem erről van szó.-mosolyodtam el úgy, ahogy a helyzet megkívánta.-Éppen a parkban sétáltam, amikor a lányát láttam meg a földön Aaron-nal enyelegni. És a problémám az volt, hogy nem mondta el nekem, hogy együtt vannak.-vázoltam a helyzetet cinikusan. Lopva Anette felé pillantottam, aki kikerekedett szemekkel nézett. Meg sem tudot szólalni se ő, se az anyja.
A helyzetet anya mentette meg, aki éppen akkor lépett be. Mosolyogva ránéztem, majd Rachel is vette a lapot, elkezdett mosolyogni. Anette viszont ugyanúgy ült a helyén, ahogyan eddig.
-Felmegyek, befejezem a fizikát.-ismertettem a helyzetet, miután már meguntam a fogyhatatlan, gusztustalan pletykálmányok hallgatását. 
"A hőáramlás...."-ismételtem magamban, amikor kopogtak.
-Szia, Stacey.-nyitott be Anette. Hát láttam már szebb formában is....
-Anette.-biccentettem unottan.
-Mit csinálsz?-jött beljebb, az íróasztalom fele közeledve.
-Fizikát.
-Á, az nem volt nehéz.-legyintett a jobb kezével, miközben a balt a csípőjére rakta. Fura arcomat látva inkább a lényegre tért. Gondoltam én.-Voltál randizni Harryvel?-kérdezte tettetett érdeklődéssel. Diónagyságú szemekkel meredt rá.-Csak mert mindenki néz TV-t és csak rólatok folyik a duma, hát gondoltam kiderítek valamit, ha már a barátnőm vagy.-hadarta.
Morogtam valami "Pont, mint Harry, nagyképű, pofátlan és arrogáns" féleséget az orrom alatt, aztán felcsattantam.
-Kösz, most elfelejtettem mit akartam írni.
-Stacey, ez nem csak neked kínos. Én is feszengve érzem magam. Ha szeretnél továbbra is velem egy térben lenni, akkor meg kell hogy bocsásd az amúgy sem nagy hibát...-mondta lágyan, és úgy éreztem őszintén. A papucsom orrát kezdtem tanulmányozni, ami perpillanatban nagyon érdekfeszítőnek bizonyult. A következő pillanatban felpattantam a székről, és Anette nyakába ugrottam. Meglepetten viszonozta az ölelést. Puffanást hallottunk, ami a székem leesését jelezte, és könnyekkel a szememben nevettem fel.
-Annyira szeretlek Ann.-kezdtem bőgni.
-Úristen, Stace...-hallottam suttogását. Egyből elengedtem, és belenéztem ragyogó kék szemeibe, amelyekből patakként csorogtak az őszinteség, boldogság összefűzött jegyei. Meghatódva öleltem át újra, és ketten sírtunk egymás vállára. Hosszú percekig öleltük egymást, de valaki szó szerint feltépte az ajtót.
-Stacey!-hallottam anya ideges hangját, amit csak nagy balhéknál vetett elő, főleg apa halála után.-Mit a fenét kerestél Harry Styles kocsijában?!-kiáltott. Könnyes szemmel engedtem el Anette-t, és anya szemeibe néztem, amelyekben forrt a düh és a csalódottság. Egy másodpercre pillantottam anya mögé, és Rachel önelégült, gúnyos mosolyával találtam szembe magam.
-Anya ezt nem hiszem el.-szólalt meg először Anette, és az utálat jelei futottak át arcának izmain. Néhány másodpercig rángott a szemöldöke. Még sosem láttam ilyennek...illetve...amikor Maya elvette a barbie-ját az oviban, és levágta a haját, de az más tál tészta. Én csak egy helyben álltam, földbegyökerezett lábbal, és aggodalmasan bámultam anya kérdő tekintetét.
-Kérlek válaszolj!-a hangja sem enyhült, tekintetével egyetemben a csalódottságát tükrözte. Megrázta a fejét, és simán kisétált a szobámból. Hallgatása fájt a leginkább. Olyan érzésem volt, mintha valaki két kézzel facsargatná a tüdőmet, és a szívemet felváltva. Egyenletlenül levegőztem, és bőgve ültem le az ágyamra. Anette leült mellém, és a hátamat simogatva nyugtatott, de már semmit sem ronthatott a helyzeten. Sosem vesztem össze anyával apa óta...

**

Reggel kisírt szemmel, bűntudattal nyomott lélekkel sétáltam be a fürdőbe, és megvizsgáltam magam. Kidagadt, piros szemek, borzos haj, falfehér arc. Ezaz Stacey, ügyes vagy, taps! 
Ilyen kifinomult, nőies formában fel is öltöztem, ami egy fekete nadrágból, piros hoodie-ból, és egy óriási fekete sálból állt. Hurrá stílus! Hurrá modern öltözködés!
Teljes boldogsággal indultam a buszmegálló felé, fülemben az életmentő telefontartozékkal, a Coldplay Fix You című dal, ami még adott egy lapáttal a reggeli hangulatomhoz. Tehát könnyezve sétálgattam a napos (!) utcákon, kizárva a külvilágot, csak a saját érzéseimmel foglalkozva. Reggel hallottam a nappaliból kiszűrődő időjárás-jelentés egy részét, ezért már azt is tudom, hogy egész Európát elérte a melegfront, ami már májushoz híven nem volt meglepő. A sulihoz érve szomorúan figyeltem meg, hogy mindenki felszabadult és boldog, mindenki színes ruhákban heverészik s füvön, élvezi a meleg levegőt, és a nap sugarait, míg mások nevetve, csoportokat alkotva hülyéskedtek. Ahogy egy tini kéne viselkedjen. De én kidagadt fejjel, meleg ruhákban somfordáltam fel a lépcsőn, hogy még véletlenül se szúrjanak ki a többiek. A szerintem elég óriási, fehér, 4 emeletes épület 600 diáknak "ad otthont", ezért szerintem nincs olyan személy, aki mindenkit ismerne. 
Komótosan sétálgattam a kb. 5 méter széles folyosón, és a 12/a feliratú világosbarna ajtóba mentem be. Minden szempár rám szegeződött, és amíg a helyemre mentem, mindenki követett a tekintetemmel, ami lyukat vájt a hátamba.
-Á, szia Stacey.-ugrott oda hozzám Anette, megtörve a kínos csendet. 
-Anette.-mosolyodtam el egy pillanatra, aztán Ronra tévedt a tekintetem aki szélsebesen másolta a matekházit Anette piros, Eiffel-tornyos füzetéből.
-Na ezek kibékültek.-hallottam egy suttogó hangot, ami, gondoltam, hogy Maya-tól jött, aki az osztály cicája. Igen, az a Maya, aki Anette barbie-ját tönkretette.-A világ 5. csodája.-susogta a mellette ülő Hanna-nak, aki az ezelőtti önvédelmi órán tudatta velünk, hogy szerinte szülei válni készülnek. Nevetgélni kezdett, Maya pedig büszkén titulálta, hogy az "óriási poénja óriási sikert aratott".
-A világ 5. csodája, kérlek szépen.-szólalt meg Ann elég hangosan.-A világ 5 csodája sokkal fontosabb annál, minthogy 2 ember milyen kapcsolatban van. És hidd el, nem attól leszel menőbb, hogy pletykálsz mindenkinek a háta mögött, aztán benyalsz nekik, szó szerint. És a nyávogásod sem fog sikert aratni a fiúk körében, hidd el.-torkolta le.
-Nem te fogod megmondani, hogy mit csináljak.-nyávogott olyan "csakazértis" stílusban.
-Hahh. Nem mondtam, hogy csinálj bármit is. Én azt mondtam, hogy mit NE csinálj. Az csak a te javadra válna, de a te problémád. Mindegy, van fontosabb dolgom is, mint pár csicskával foglalkozni.-fordult meg, én meg óvatosan belekönyököltem az oldalába, és halványan rámosolyogtam.
-Ügyes volt.
-Tudom.-nevetett fel óvatosan.
Önvédelmin a tanár 2 oldalt diktált, és házinak egy 200 szavas dolgozatot kell írnunk a veszélyhelyzetekről/veszélyhelyzetek megoldásáról. Legtöbben unottan maguk elé bámultak, de nekem kifejezetten tetszett a feladat. A húzós duplamatekon kijelentette a tanárnő, hogy az eddig felvett leckéből egy hét múlva tézét írunk, és minden kedden kettőtől háromig felkészítő lesz az érettségire. Törin tételeket dolgoztunk ki, és földrajzon szintén. Amúgy a földrajznak van egy külön osztály, ahová a kilencedikesek pluszfeladataikat rakják ki a falra, és tele van térképekkel. A töritanár néhányszor onnan hoz fel térképet, de általában csak ledarálja a leckét, majd mgekell tanulni. Nem fejlesztettem ki az osztállyal valami jó kapcsolatot, egy kirándulásra sem mentem el, semmi hasonló osztálykovácsoló izére sem. Fizikán megint leckét vettünk, és házinak 2 tételt ki kell dolgoznunk. Hála Anette-nek nekem is fog menni. Igazából nagyon félek az érettségitől, de a tanárok már kevésbé. Ezért csak most kezdtünk ráhajtani a dologra. Remélem nem lesz gond az enyémmel... Ron nemigazán szólt hozzám, csak pár szót váltottunk az ebédszünetben, megkérdezte, hogy mennyire sikerült megoldanom a fizikát. Szóval, nem hiszem, hogy jobb kapcsolatom lesz vele, hacsak bocsánatot nem kér, vagy mi.