5.Fejezet-Important thing

Sziasztok! Először is nagyon boldog születésnapot kívánok Liam-nek! *-* Sajnálom, hogy ennyit kellet várni, de itt az 5. fejezet teljes egészében;).Hagyjatok magatok után komit, ha tetszik, és a frissen beállított véleményszemlélő segítségével pipáljatook. :) Ja és ne felejtsetek el szavazni ;). Jó olvasást!
xx Adeline Becker.

Reggel a Zedge-ről letöltött ébresztőre pattantak ki a szemeim. Első utam a szekrényemhez vezetett, ahol kiválasztottam a ruhámat. Bementem vele a fürdőbe, és a mosakodás után magamra kapkodtam. Kifésültem a hajam, és hagytam, hogy a vállamra omoljon. Lelépkedtem a lépcsőn és az időjáráshoz híven felvettem a farmerdzsekimet. Két puszival köszöntem el a "nagyon elfoglalt"o anyutól, miután felrángattam a lábamra a barna bokacsizmámat. Kiléptem az ajtón és belélegeztem a friss, eső utáni levegőt, ami összekeveredett a munkáva igyekvő emberek kávéjának hullámzó illatával. Egyből megcsapta a fülemet a reggeli duruzsolás, a siető léptek, az autók dudálása és a búgó szél összjátéka. Nyugodtan indultam a buszmegálló felé, közben kiváncsian vártam a mai napot, mivel régen keltem ilyen nyugodtan. Lehet, hogy az aurám is sugározta ezt a békét, mert néhány mellettem elsuhanó személy megengedett magának egy apró mosolyt. Nyugodtságomnak köszönhetően aligha lekéstem a buszt, pontosan akkor indult, amikor felszálltam rá.
-Szia.-köszöntem Aaron-nak, aki foglalta nekem a helyet.
-Heló. Pontos vagy.-mosolygott cinikusan.
-Tudod...egy igényes nő 5 percet késik, de én nem vagyok az.
Az út további részében nem beszéltünk többet. A busz a suli lelőtt pár méterrel állt meg, a megszokott helyen. Lassan lépkedtem le, miközben beszívtam a "suliszagot". Ez kávé-, parfüm-, spray-, könyv-, és néhol cigiszag összjátékát jelenti.
-Gyorsabban.-szólt rám Aaron.
Ezután leszálltunk végre és körülnéztem. Minden apró részletet megfigyeltem, hogy megtartsam az utókornak.
-Jössz?-nyugtalankodott Aaron.-Elkésünk.
-Menj csak, majd megyek én is.-merültem bele a tájba.
Lehet, hogy túlságosan is, mivel nem vettem észre a csengőt, ami időközben indulásra késztette a tanulókat, így 4 perces késéssel futottam be duplairodalomra.
-Miss Brooke.-szólt rám élesen a vörös hajú, szemüveges tanárnő.
-Ó, Mrs. Adams.-mosolyogtam kínomban. Egy jó ideig szemeztünk, majd megszólalt:
-Turner-nek köszönje, hogy nem írtam be...-tátogtam egy köszönömet Aaronnak.-elmondta, hogy női problémák miatt a vécére ment, miután leszálltak a buszról. Helyre!-mutatott a padomra. Helyrecsoszogtam, miközben az osztály pukkadozó tagjainak tekintetét kerültem. Ahogy leültem kitéptem egy darab lapot füzetem hátából, ráfirkantottam a "Mi van??!" üzenetet, és óvatosan átdobtam Aaron padjára.
-Ms. Brooke.-szólt rám a tanárnö.
-Igen?-kérdeztem félve.
-Tudja a választ?
Hallottam valami "metafora...Metafora...METAFORA" suttogást, ezért megismételtem.
-Metafora.
-Rendben.-fordult vissza a tanár. Nagyon megkönnyebbültem, és ennek hangot is adtam.
-Huhh.
Ebben a pillanatban repült felém az a darab papír, amitől kisebb szívmegállást kaptam. Kibontottam, és elolvastam a szöveget. "Szünet." Az órát aztán írással töltöttem, de nem figyeltem arra, hogy mit másolok a tábláról...A gondolataim a mai fogadóórán jártak. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ma. Remélem rátérünk a lényegre. Csengetés után egyből Aaron padjához mentem.
-Női problémák? Női problémák?! Ezt te sem gondolhatod komolyan!
-De igen, gondolhatja!-szólalt meg a hátam mögül egy női hang.- Csak segített neked.
-Anette.-fordultam meg mosolyogva, és megöleltem őt.
-Ja, más nem jutott eszembe...-szólalt meg Aaron.
-Aaron nézd...-kezdtem.
-Utálom, ha így szólítanak. Csak Ron, oké?
-Persze, Ron.-ejtettem ki a számból a szokatlan nevet.
Még egy irodalom után egy hosszú fizikát, és egy feleléstől tartalmas kémiát kellett kibírnunk az ebédszünetig, amikor is a csokismuffin került előtérbe egy Latte Macchiato-val és a két jó baráttal. Elég összeszokott csapat vagyunk.
-Mától az ebédlőben kajálunk.-jelentette ki Ann.- Hiszen hivatalosan is egy csapat vagyunk a mai irodalomnak köszönhetően.-itt rámnézett olyan "if you know, what I mean" szemekkel, de persze tudtam, hogy arról beszélt, hogy Aaron, bocsánat, Ron kihúzott a csávából.
-Oké.-feleltük egyszerre az említett személlyel.
-Ennyit ér a tekintély.-mosolygott büszkén Anette. Én csak egy fejcsóválással helyet foglaltam és enni kezdtem az óriásmuffinomnak.
Egy könnyű rajz, melyen tájképet festettünk, 5* kaptam Anettel egyetemben, és egy fárasztó tesi után hárman indultunk ki az iskola kapuján. Beszélgettünk, és röhögtünk, amikor Mr.Higgins utánam kiáltott.
-Stacey!
-Tessék?-fordultam meg.
-Indulhatunk?-kérdezte, amire Aaron egy érdekes pofát vágott.
-Ja, persze.-mondtam, mikor közelebb hajoltam Anette-hez.-Mondd el neki.-suttogtam, és Mr.Higgins után indultam. Néhány lépés után odaértünk a kocsihoz, kinyitottam az ajtót, beültem, bekötöttem magam, közben pedig nem szóltunk egy szót sem. Az út is csendben telt, de nem volt kínos, mert érezni lehetett, hogy mindketten gondolkodunk. Amikor odaértünk kiszálltam, és körbenéztem ugyanúgy, mint a suliban, közben pedig Paul leparkolt. A zsebéből elővette a kulcsát, és megint beléptem abba a szobába, ahol sok minen megváltozik majd...
Szóval beléptem az előszobába. Lerángattam magamról a bokacsizmámat, és a farmerdzsekit is levettem. Felakasztottam a fogasra, amikor Mr.Higgins megkért, hogy várjak egy kicsit, elugrik a boltba, mert muszály Babette-nek, a házvezetőnőnek bevásárolni, mielőtt megérkezik a délutáni műszakra. Csak bólintottam egyet, és gondoltam, hogy addig körbejárom a folyosó szobáit. Beléptem a nappalival szembenibe, ahol egy világosbarna-fehér fürdő tárult elém. Minden csillogott-villogott. Alapjában véve jobban szeretem az otthonos házakat. Kissé megigazítottam a hajamat a keretes tükörben, majd mentem tovább. A bal oldalon haladva a következő szoba egy sötét narancssárga konyha. Az is teljesen tiszta, sőt a konyhapulton néhány szál friss margaréta is volt egy mintás vázában. Látszanak a női ujjak kifinomult és precíz munkája. Biztosan sosem lófrál Paul a konyhában, ezért a bizonyos Babette-re hagyta az egész konyha-dolgot. Nem mentem be teljesen, csak benéztem a következő szobába is, ami egy ebédlő volt. Nagy, masszív barna asztal, gyönyörű faragott, párnázott székekkel. Kifinomult stílus, biztos egy belső építész tervezte, hoszen Mr.Higgins ruházati stílusából nem vehető ki egy ilyen ház. Valaki sokat dolgozott a tervezésen. Megint tovább haladtam, de most már áttértem a jobb oldalra. A nappali mellett egt újabb fürdőszoba volt, ezúttal a fekete-fehér színvilágot tükrözve. A következő szoba egy mosószoba volt, ez is ízlésesen berendezve. Mosószoba alatt egy mosógépet és szárítót értve. A fal piros volt, a padló pedig barna, rajta egy kör alakú, piros szőnyeggel. Továbbmentem, és egy kis hálószobát találtam, zöld fallal, barna padlóval, és egy fekete "Babette" felirattal a falon. Ez biztosan Babette szobája. Az ajtó mellett volt egy zöld huzatos ágy, vele szemben pedig egy nagy ablak fehér függönnyel. A szoba másik felében volt egy ruhásszekrény, mellette pedig egy szennyeskosár. Ahogy kiléptem az ajtón hallottam egy ajtócsapódást. Huhh. Pont jókor.-gondoltam.
-Remélem bevásároltál, mert megint nem fogok elmenni a boltba!-hallottam az előszobából egy erős női hangot. Bámulva vártam, hogy betoppanjon.
-Ó, aranyom. Kérlek foglalj helyet a nappaliban.-kezdett betolni az említett szobába az elég jó súlyban levő nő.-Paul még sosem hozott fel lányt.-mosolygott izgatottan. Úgy viselkedett, mint az anyukája. Leültem a kanapéra és jobban megfigyeltem Babette vonásait. Barna, rövid haj, és szerintem spanyol, érződött az akcentusán és a kinézetén.
-Kérsz valamit, aranyom?-kérdezte hányingerkeltően nyálasan.
-Nem, köszönöm.-válaszoltam kissé kínosan. Végre elhagyta a szobát, nekem meg volt időm gondolkodni. Valahoguan Anette nagybátyjára terelődtek a gondolataim, aki Liverpoolban él. Vajon milyen lehet máshol élni? Elköltözni? Milyen máshol a levegő? A kultúra? Hogy bánnak ott másokkal? Hogyan fogadják az újat? - sosem gondoltam bele.
Èppen, hogy befejeztem gondolatmenetem Mr.Higgins lépett be az ajtón. Egyből odakaptam a fejem, és köszöntöttem.
-Jó napot, megint.-mosolyogtam.
-Szia. Kicsit később jön majd egy régi managementelt csapatom, remélem nem zavar, és jól kijösztök majd.
-Biztosan.-feleltem.
-Bocsáss meg még egy pillanatra, kérek egy teáty Babette-től, milyet szeretnél?
-Mentát.-vágtam rá egyből, ezzel el is ment. Újra megfigyeltem a szobát, ahol egy kályha is helyet foglalt, rajta gyönyörű margarétákkal, mint a konyhában. Babette egy őstehetség.
-Már készül is.-jött be újra, amitől egy kissé összerezzentem. Csak egy halvány mosollyal válaszoltam.-Szóval, ha nem kényelmetlen neked, akkor beszélhetünk az apukádról.
Kissé a szívembe hatolt az emléke, és belülről marta azt, a lelkemmel együtt, de rábólintottam.
-Fáj, hogy eltávozott, és ne gondold magad bolondnak, amiért fáj, és nehezen tudsz túllépni rajta. Ez jogos. Ha szeretted, akkor fáj, ha nem fáj, akkot nem is szeretted igazán. És az, ha elengeded, nem azt jelenti, hogy nem szereted. Hagyni kell, hogy repüljön a lelke a saját útján. Már biztonságban van.- kissé hülyének néztem a beszéd vége miatt, de az eleje igaz volt.
- Igen, de ez nem ilyen egyszerű.-hajtottam le a fejem.-Azt mondják az idő minden sebet begyógyít, de ha azt kell átélniük, amit mi, akkor nem így gondolnák.-mondtam, ami a szívemen volt.
-Ilyenkor a legjobb, ha elmondjuk a barátainknak, vagy annal a személynek, akiben a legjobban bízunk, amit érzünk.-mondta nyugtatásképpen.
-Nem lennék hülye anyát ilyenekbe belekeverni, így is nagyon ki van borulva, és Anette nem kifejezetten az a személyiség, aki megérti az ilyesmit, sőt leordítaná a fejemet.-mosolyodtam el a végén. Valami csengőt hallottam, és hangos röhögést. Paul gyorsan felpattant, én meg ott maradtam a kanapén a táskámmal. Néhány beszűrődő hangot hallottam, mind huszonéves fiúk hangját. Boldogan üdvözölték Pault, mint egy ezeréves jóbarátot. Aztán Paullal az élen befáradtak a nappaliba. Egy szőke hajú, egy fekete hajú, két rövid barna hajú, és egy göndör barna hajú. Mind szórakozottak voltak, de amikor megláttak meglepődve pillantgattak Paulra. Először a piros gatyás, csíkos pólós barna srác jött oda hozzám, és nyújtotta a kezét. Széles mosoly terpeszkedett az arcán, várta, hogy felálljak, amit egy kis hezitálás után megtettem. Megfogta a kezem, és ahelyett, hogy kezetrázott volna jó szorosan magához ölelt.
-Louis Tonlinson.-mondta, miután elhúzódott.
-Stacey Brooke.
-Na ez aztán a fogadtatás, Lou.-jött közelebb a fekete hajú srác, és ő is megölelt, csak annál sokkal gyengébben.
-Zayn Malik.-mosolygott.
-Stacey Brooke.
-Mégis ellopod tőlem azt a gyönyörű fogadtatást.-kezdett műsírni. Ezen kissé elmosolyodtam. Közeledett a szőke fiú is. A mackóölelés után ő is bemutatkozott.
-Niall Horan.
-Stacey, mint már mondtam.-mosolyogtam. Niall háta mögött a fiúk röhögni kezdtek, de Louis sehol sem volt. Hátranéztem, és Louis-t láttam, amint a tükrömben nézi frissen festett száját, amit nemmellesleg az én táskámból csempészett rúzzsal festett ki.
-Hé!-néztem rá morcosan és kikaptam a kezéből a tükröt, majd a táskám mélyére helyeztem.
A másik barna srác jött, ő is megölelt, és ezt mondta:
-Nyugi, ő csak Louis. Mindenkivel ilyen. Amúgy Liam Payne.
-Stacey, ja és semmi baj, csak furcsa, hogy első találkozáskor ennyire közvetlenek vagytok.
-Nincs amiért az időd halasztgatni az ismerkedéssel.-mosolygott. Csak visszamosolyogtam, és tátogtam egy "lehet igazad van"-t. Utolsóként a göndör srác jött oda hozzám. Ő is megölelt, és bemutatkozott.
-Harry Styles.
-Stacey.-mosolyogtam.
*1 óra múlva*
-Bocsánat, ki kell mennem inni.- mondtam félig nevetve.
-Én is.-mondta Niall. Ő mégjobban nevetett.
Ketten indultunk ki a konyhába, ahol Niall-nek otthonos mozgása volt.
-Elég fura egy csapat vagytok ti.-mosolyogtam a konyhapultra támaszkodva, kezemben a pohár vízzel.
-Sokan mondták már.-mosolygott ő is.
-Amúgy hogyan találkoztatok?-érdeklődtem.
-Az X-Factorban egy bandába raktak, és úgh nyertük meg a harmadik helyet.-felvont szemöldökkel hallgattam.
-Szóval akkor ti tudtok énekelni.
-Ja.-adta meg a bő választ.
Visszamentünk, ahol a fiúk ugyanúgy torkuk szakadtából röhögtek, mint azelőtt.
-Úristen hány óra?-kérdeztem.
-Fél öt.-felelt Liam az órájára nézve.
-Mennem kell. További jó szórakozást.
-Majd elviszlek.-mondta Mr.Higgins.
-Nem szükséges, hívok taxit.
-Oké, de ne feledd, fontos dolog új barátokat szerezned, és elmondani mit érzel.
Én csak bólintottam, de a fiúk arcvonásai olyan érdekesek voltak, hogy akaratlanul is elröhögtem magam.
Harry ugyanolyan arccal felpattant.
-Majd én elviszlek.-mondta és indult is kifele.
-De....
-Nincs semmi de.
-Oké...-siettem utána.
Cipőhúzás közben rá is kérdezett Paul mondatára.
-Miért mondta Paul azt?
-Ja semmi...
Harry morcosan felém kapta a tekintetét.
-Nem szeretnék beszélni róla...-a tekintete miatt hozzátettem.-még.
-Oké.
Az út túloldalán állt egy fekete Range Rover, amit egy kattintással kinyitott, én pedig beültem az anyósülésre...

4.Fejezet- Thinkings, new friend and the visiting.

Sajnálom, hogy ekkora kimaradásokkal hozom a részeket, de nem szeretnék magyarázkodni, jó olvasást! Még csak annyit, hogy új fejléc van úton, amit nem én készítek (végre, mert én pocsék vagyok), amit nagyon megköszönök Dóra Veszelovszkinak :). Jövő hétre várható. Remélem tetszik ez a fejezet, emelem a tétet, öt komment után új rész, amit még lehetőleg ma meg fogok írni, legalább félig-meddig. Kommentbe kérlek írjátok meg, hogy mi nem tetszik, és nézzetek be a "Characters :)" oldalra, mert újdonságok vannak :D. Mégegyszer jó olvasást :)

xx Adeline Becker.

-Itthagynál minket? Csak azért mert fáj?!  Nekünk is fáj, nekem is fáj! Csak nézz körül a házban! Nézz ki az ablakon! Nézz ránk! Ezeket mind itthagynád? Csak így?

-Visszajönnék….

   Hirtelen kipattantak a szemeim és levegő után kapkodtam. Csak álom volt…De az álomban elkezdődött könnyezés nem állt el, sőt, fájdalmas zokogássá fajult. Az én hibám!

   Nagyon melegem volt, és a nagy forgolódásban le is izzadtam, szóval törökülésben pihentem tovább az ágyamon, folytatva az előbbi gondolatmenetemet.

 

   Az én hibám! Az én hibám, hogy Katy elment, az én hibám, hogy apa meghalt! Pont amikor ment a Trafalgar Square-re megvenni a…Nem! Ki kell vernem a fejemből!

  A telefonomért nyúltam az éjjeliszekrényemre, hogy megnézzem mennyi az idő. A fény kissé elvakított, de miután pár másodpercig bámultam, kitisztult előttem a kép. Három óra tizenkét perc. Ez nem lehet igaz!

  Itt ülök az ágyamon, kócos hajjal, piros arccal, fájó sebbel és kisírt szemekkel. És ez csakis az én hibám! Sosem fogom megbocsájtani magamnak! Hogy lehetek ekkora hülye? Az egész életemet elcsesztem!

  Ekkor megszólalt bennem valami:

„De hiszen még előtted áll az egész élet! Egszer úgyis eltűnt volna belőled apukád, és a testvéred is. Dolgozz azért, hogy legyen értelme élned! Keress egy célt, ragadd meg az alkalmat…”

  A szavai vízhangzottak a fejemben: „Keress egy célt, ragadd meg az alkalmat!” . Elfogok menni Mr.Higgins-hez. Hátha tud segíteni. Elég hihetetlen volt, de mégis hittem benne, mert igaza volt.

   Amiután lejátszottam a fejemben ezeket a gondolatokat, álmosságot éreztem. Visszabújtam a paplan alá, és el is aludtam nagyon rövid időn belül.

*

   A telefonom ébresztőjére újra felkaptam a fejem, de már reális időben. Kissé fáradt voltam, de kikászálódtam az ágyamból, és a fürdő felé vettem az irányt, ahol elvégeztem reggeli teendőimet. Fogat mostam, megfésülködtem, arcot mostam. Ezek után lassan húztam le a ragtapaszt a vágásról. Sziszegtem egy keveset a fájdalom hatására, majd kissé megtapogattam, ami ugyanezt váltotta ki. Lemostam, majd új ragtapaszt helyeztem rá. Kicsoszogtam a fürdőből és felöltöztem. Próbáltam eltüntetni a sebtapasztt, ami sikerrel járt. 

   Lesiettem a lépcsőn, ahol anyát újra rajzolni láttam. Egyáltalán nemértem miért nem fogadta el az állást. Most sem engedte, hogy megnézzem legújabb készítményét.

-De anyaa!-nyúltam a papír után, amit megint elhúzott. Felszisszentem, mert kissé meghúzódott a sebem.

-Mi a baj?-kérdezte rámpillantva, amíg én gyorsan meglestem a rajzot.

-Semmi, de a rajzod szép!-nevettem fel és gyorsan kifutottam az ajtón.

   Nem kell sokat sétálnom a buszmegállóig, megint csak pár percet vett igénybe. A várakozást ügyesen megoldottam a fülhallgatóm és a telefonom segítségével. Legnagyobb örömömre megint kitörölte saját magától a kedvenc lejátszási listámat. Úgyhogy elfoglaltam magam, amíg újra betettem a számokat, a "Jó" cimű új lejátszási listámba. Összesen két darab számot hallgattam meg, amikor is megérkezett a busz. Felszálltam, és minél hátrább mentem, ahol egy két üres széket találtam. Ledobtam magam a belsőbe, és bedugtam a fülhallgatóm. Két perc múlva mindenki felszállt, és becsukódtak az ajtók. Az emberek hátrafele jöttek, a végén egy ismeretlen sráccal. Az ablakot bámultam addig, amíg le nem ült mellém az a fiú.

-Szia.-mosolygott rám. 

-Szia.-viszonoztam előbbi tevékenységét.-Új vagy itt? Még nem láttalak.-vettem ki a fülhallgatót a fülemből.

-Igen, tegnapelőtt költöztünk ide.-nem hagyta abba a mosolygást.-Te hova mész?

-Suliba.-nevettem fel.-Te?

-Én is. Hova jársz?-kérdezősködött.

-A Stockwell Park Középiskolába.

-Engem is oda írattak be.-mosolygott.-12/a osztály.

-Hát ezt nem hiszem el.-csaptam a térdemre.-Énis oda járok.

Az út további részében jól elbeszélgettünk, kiderült, hogy eddig is londonban lakott, csak most költöztek errefelé, van egy kistesója, Amy és az ő neve Aaron Turner. Ahogy leszálltunk a buszról Anettel találtuk szemben magunkkal, és bemutattam őket egymásnak. Ahogy felfele mentünk Anette csak kacsintgatott, meg rázta a fejét, ami engem eléggé irritált.

   Az első óra irodalom volt, amin újra átvettük a nyárra hagyott háziolvasmányt, hogy jövő órán tesztet 

írjunk belőle. Jól jött ez nekem, mert eszem ágában sem volt elolvasni. Szünetben Anette és Aaron társaságában büfézni mentünk. Egy barackos buktával és egy Cappy Pulpy-vel tértem vissza, míg Aaron és Anette egy-egy csokiskiflit vettek, amit én személy szerint ki nem állhatok. Következő óra matek volt. A tanárnő különleges szemekkel közeledett felém, nekem meg fölment a vérnyomásom 120-ra, és előkotortam az igazolást a tegnapi hiányzásra. Felé nyújtottam, de a tanárnő csakrázta a fejét, amitől mégjobban megijedtem. 

"Mégis mit csináltam?"-gondoltam, amikor megszólalt.

-Stacey, gratulálok. A röpdolgozatod 4/5-ös lett.-mosolyogott ördögien, és felémnyújtotta az említett lapot.

-K-köszönöm.-dadogtam. Teljesen kiment a fejemből.

-Anette, mint mindig csillagos 5-ös.-nyújtotta felé, Ann pedig csak önelégülten mosolygott. Jogosan. 

   Minden tanárnő bemutatta az osztálynak Aaron-t, amit már nem csak ő, de az egész osztály unt, főleg, hogy mindig elkellet ismételni, hogy "Szia Aaron!". 

   A harmadik óra tesi volt, amikor a fiúk fociztak Mr.Ramsay-vel, mi pedig talajtornáztunk Mrs.Frewen-nel. Hát persze. A negyedik órára elő is jött az tesi eredménye, a karomban sajgó izomlász formájában. Persze Anettenek nem volt izomláza, hiszen ő minden nap edz. 

   Végre eljött a várva várt óra, az önvédelmi, amin a tanár újra köszöntött minket.

-Sziasztok, ez a második önvédelmi óra, amin közös programunk lesz. Gondolom már bemutatták Aaron-t a tanárok, ezért ezt a lépést most kihagynám.-erre a mondatra az osztály egyöntetűen lélegzett fel, a tanár pedig csak mosolygott.-Szóval. Kérlek alkossunk kört székekből, és a padokat toljuk a fal mellé.

   Miután végeztünk a kérésével a tanár előhozott egy régi labdát a szekrényünkből. Ezen nagyot nevettünk, mert utoljára kilencedikben használtük a sárga alapú lila pöttyös labdát, és akkor is a fizikatanárnőt szívattuk vele.

-A labdát odadobom, például Hanna-nak, és ő elmondja a problémáját, amit megszeretne velünk osztani.-és már repült is a labda. A rózsaszín műkörmös, mégis nagyon kedves lány elkapta a labdát, és gondolkozni kezdett.

-Azthiszem a szüleim válni akarnak.-hajtotta le a fejét.-Nagyon sokat szoktak veszekedni, és nemtudom mit tegyek.

-Nagyon jó, nagyon jó.-mondta Mr.Higgins.-Na osztály, valami ötlet?-kérdezte.

Hárman nyújtották a kezüket, és arról beszéltek, hogy már nekük is volt olyan, hogy sokat veszekedtek, de nem váltak el, mert megbeszélték a velük is, és minden rendbe jött, amitől Hanna egy kicsit jobban érezte magát, és erőt kapott szüleivel való beszélgetésre. 

-Köszönjük szépen!-végezte be.-Jövő órán folytatjuk.-és kiszáguldott a teremből. Pont abban a másodpercben csengettek ki.

-Ó, Mr.Higgins.-futottam utána a folyosón.

-Stacey.-mosolygott rám.-Majdnem elfelejtettem. Akkor iskola után velem jössz, jó?

-Persze. Gondolkoztam, és úgy érzem megér egy próbálkozást.

-Jó döntés.-majd elment.

   Az utolsó óra töri volt, ami hamar elrepült Anette félórás feleletével, és egy féloldalas leckével. 

Ahogy kiléptem az osztályból pakolás után, Mr.Higgins-be botlottam. Szó szerint.

-Ó, bocsánat.-mosolyogtam.

-Semmi baj.-nevetett fel.-Gyere utánam, kocsival megyünk, 15 percnél nem hosszab az út.

-Oké.

   Gyors' küldtem Anette-nek egy sms-t, hogy nem megyek haza, és felhívom, ha hazaértem. Kimentünk a suliból, közben néhányan megnéztek olyan "ez meg hova megy a tanárral?" nézéssel, és Anette is visszaírt, hogy "akkor megyek Aaronnal haza, te meg menj a képzelt barátoddal!". Kijavítottam, hogy Mr.Higgins-szel megyek, segíteni szeretne nekünk, bocs hogy eddig nem mondtam el. Erre nem érkezett válasz, gondolom megharagudott rám. 

   Beültünk a fekete Hyundai i40-esébe, és elindultunk. Elég sok épület mellett mentünk el, és azokat néztem végig, miközben azon gondolkoztam, hogy én innen hogy a fenébe jutok haza. Mintha a gondolataimban olvasott volna, Mr.Higgins megszólalt:

-Hazaviszlek, miután végeztünk.

-Köszönöm.-néztem felé. Szigorúan az utat nézte.

   Ahogyan mondta, 15 perc alatt odaértünk egy szép barna ajtós lakás elé. Miután kiszálltam, beparkolta a kocsit, és elővette a zsebéből a házkulcsot. Az előszobában lehúztam a cipőmet, és körülnéztem. Piros szőnyeg volt, barnás, mintás tapéta, egy kisasztal, rajta egy régies telefonnal, mellette egy fogas, és szemben vele egy cipőtartó. Elég kis helység volt, régies stílusban. Szemben velem egy ajtó volt. 

-Menj beljebb.-mutatott az említett ajtóra. Kinyitottam, és egy folyosó tárult elém, ugyanolyan tapétával, és szőnyeggel, mint az előszoba. Ha jól számoltam 7 vagy 8 ajtó volt. 

-Jobbra az első.-szólta a hátam mögött.

A nappali volt az. Egy nagy barna bőrkanapéval szemben egy kis fotel volt, az is bőrből. Mellette egy kis kávézóasztal egy tálcával, amin üvegből készült whiskyspoharak, és egy minőségi kiadás az említett italból. 

-Foglalj helyet.-mutatott a kanapéra, miután ő leült a fotelre. Óvatosan leültem, a táskámat pedig magam mellé helyeztem. 

-Szép lakás.-néztem körül megint. Itt pirosas tapéta volt, az alsó felén pedig falburkolat.

-Köszönöm. Tetszik a régies stílus?-a szájához tartott egy pohár skót whiskyt.

Csak bólintottam, pedig nem igazán vagyok oda érte. Sőt. 

-Szóval. Úgy hallottam, hogy anyukád szépen rajzol.

-Hát, igen. Gyönyörű ruhákat tervez, minden álma az volt, hogy a munkája is tervezés legyen, de sosem fogadta el az ilyen lehetőségeket, mert sosem volt önbizalma peedig apa mindig....-és itt megcsörrent a telefonja. A képernyőre nézett.

-Bocsánat ezt fel kell vennem.-mondta, és felállt, majd az ablakhoz sétált.-Szia...-itt egy nevet mondott de nem értettem igazán.-Mi történt már megint?-sóhajtott.-Hogy mi? Nem, Louis nem vehet 500 fontos minőségi galambkaját magának, és Niall-nek! Nem, még akkor sem! Holnap sem! Gyertek hozzám majd, és megbeszéljük! De ne ma! Oké! Szia!-és letette. A beszélgetésen akarva-akaratlanul is elnevettem magam.-Bocsánat, csak egy kis nézeteltérés akadt.

-Biztosan.-kuncogtam.

   Tovább már csak csevegtünk, mindent elmondtam magamról, Katy-ről, anyáról,  Anetteről, és amit tudtam Aaron-ről is. Apáról nem kérdezett. 

-Holnap is várlak, akkor már többet fogunk beszélni, fontosabb dolgokról.-engedett kiszállni a kocsiból.

-Oké.-mosolyogtam.

Még csak fél négy volt, amikor beléptem a házunkba, és felhívtam Anette-et, aki kissé dühös volt, de megígérte, hogy átjön, ha én elmondok mindent. Addig felmentem a szobámba, és átöltöztem.

Éppen készen voltam, amikor csengettek. Lerobogtam a lépcsőn és mosolyogva ajtót nyitottam. Sajnos egy morcos Anette állt előttem.

-Gyere be.-mondtam még mindig mosolyogva.-Figylej sajnálom, hogy nem mondtam el, de most elmondom...-kezdtem bele és leültünk a kanapéra.

   Elejétől elmondtam az egész történetet, ami engem kissé untatott, de Anette kíváncsi nézése folytatásra késztetett. 

-De ez nagyon jó!-ujjongott.-Talán anyukád is meggondolja magát.-csapta össze a tenyerét.

-Akkor azthiszem kihagytam egy icipici részletet.-a mutatóujjammal, és a hüvelykujjammal mutattaam az "icipici" szócska jelenségét.

-Nem mondtad el neki.-nézett rám üres tekintettel.-Hát ezt nem hiszem el.-felállt, körbe-körbe ment a nappaliban, végig motyogva. Nem figyelt a szólítgatásaimra. de 5 perc múlva lesuppant mellém.-Hát, Stacey....Halvány lila gőzöm sincs arról, hogy mit csinálj.

-Nekem sincs. Elkéne mondanom?

-Fogalmam sincs.

-Na mindegy. Menjünk tanulni.ű

   Anette előre ment a lépcsőn, így csak akkor vettem észre, hogy "Te jó ég milyen ruhában van!". Nem azért, de nem ilyen az ő stílusa. Megálltam a lépcsőn, és valószínüleg nem hallota a lépteimet, mert hátrafordult. Elképedt arcomat látva csak ennyit mondott:

-Nem tartozom magyarázattal!-és tovább ment. Elkaptam a karját, és a szemébe néztem.

-De igenis tartozol!-bólogattam kitárult szemekkel.

   Miután felértünk 20 percig kérleltem hogy mondja el, de csak azt mondta, hogy "nem voltam otthon, amikor hívtál.". Végül ráhagytam, és elkezdtük megoldani a házit. Valamiért, most én is segítettem, nem mintha Anette-nek szüksége lenne rá.

-Szóval.-kezdtem.-Fizika, kémia megvan, rajzból nincs, tesi nincs. Matek holnap nincs. És Irodalom megvan.

-Akkor kész.-szólt Anette.-Nekem mennem kell, szia.

-Menned kell, oké.-mondtam cinikusan.

-Tudod, a mentalista szerint a cinizmus a tudatlanság jele.-nézett a szemembe.-Holnap találkozunk.

   Elég megalázottan éreztem magam, de legalább volt ötletem, hogy mit csináljak, amíg anya hazajön. Mentalista maraton! Méghozzá harmadik évad.

   Miután 4 részt megnéztem anya hazaért. Két puszival köszöntöttem.

-Nem mutadot meg a rajzaidat? Lééégyszi.-néztem rá cuki pofával.

-Kicsim kérlek.-mosolygott.-Inkább csináljunk vacsit. Amúgy nagyon csini vagy.-mutatott a papucsomra.

-Hé! Ez a kedvenc papucsom.-néztem rá, tetve a, hogy megharagudtam.

-Na mit főzzünk?

-Hmm.-gondolkoztam.-Szezámmagos csirkeszárny?

-Jöhet.

   Bementünk a konyhába, elővettem a csirkeszárnyat, az olajat, a szezámmagot, és a megfelelő serpenyőt. Miután bepácoltuk, mehetett is a forró olajba. 

-Köret?-kérdezte anya.

-Krumplipüré.

-Oké.

   Megfőztük a krumplit, összetörtük, és miután összekevertük az elegendő tejjel, kiraktuk egy-egy tányérra, és a csirkével együtt kivittük a nappaliba. Ledobtuk magunkat a kanapéra, és néztük az esti kötelező Dr.Csontot.

-Azért elég durva, hogy Brennen éppen rászáradt emberi húst vizsgál, mi pedig eszünk.-nevettem fel.

-Engem nem zavar.-mondta anya.-Úgyis csak megjátszás az egész.

-Akkor is elég reálisnak tűnik.-álltam ki a saját igazam mellet.

-Igen, de ha benned van a tudat, hogy nem igazi, már nem is tűnik durvának.-nézte a képernyőt.

-Oké, nyertél.

   Miután megettük elmosogattam, addig anya rajzolt. Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy megint mit rajzol. Elköszöntem anyától, és felmentem a szobámba. Lefürödtem és hajat mostam, majd leültem a gép elé. Néhány percig facebookoztam, de semmi jó nem volt rajta, ezért inkább kiléptem, és megnéztem még egy Pretty Little Liars részt. Nagyon izgalmas történet, szó szerint vágyakozom arra, hogy nézzem, de elálmosodtam, úgyhogy inkább lefeküdtem, és egy kis napi átgondolás után el is aludtam.