5.Fejezet-Important thing

Sziasztok! Először is nagyon boldog születésnapot kívánok Liam-nek! *-* Sajnálom, hogy ennyit kellet várni, de itt az 5. fejezet teljes egészében;).Hagyjatok magatok után komit, ha tetszik, és a frissen beállított véleményszemlélő segítségével pipáljatook. :) Ja és ne felejtsetek el szavazni ;). Jó olvasást!
xx Adeline Becker.

Reggel a Zedge-ről letöltött ébresztőre pattantak ki a szemeim. Első utam a szekrényemhez vezetett, ahol kiválasztottam a ruhámat. Bementem vele a fürdőbe, és a mosakodás után magamra kapkodtam. Kifésültem a hajam, és hagytam, hogy a vállamra omoljon. Lelépkedtem a lépcsőn és az időjáráshoz híven felvettem a farmerdzsekimet. Két puszival köszöntem el a "nagyon elfoglalt"o anyutól, miután felrángattam a lábamra a barna bokacsizmámat. Kiléptem az ajtón és belélegeztem a friss, eső utáni levegőt, ami összekeveredett a munkáva igyekvő emberek kávéjának hullámzó illatával. Egyből megcsapta a fülemet a reggeli duruzsolás, a siető léptek, az autók dudálása és a búgó szél összjátéka. Nyugodtan indultam a buszmegálló felé, közben kiváncsian vártam a mai napot, mivel régen keltem ilyen nyugodtan. Lehet, hogy az aurám is sugározta ezt a békét, mert néhány mellettem elsuhanó személy megengedett magának egy apró mosolyt. Nyugodtságomnak köszönhetően aligha lekéstem a buszt, pontosan akkor indult, amikor felszálltam rá.
-Szia.-köszöntem Aaron-nak, aki foglalta nekem a helyet.
-Heló. Pontos vagy.-mosolygott cinikusan.
-Tudod...egy igényes nő 5 percet késik, de én nem vagyok az.
Az út további részében nem beszéltünk többet. A busz a suli lelőtt pár méterrel állt meg, a megszokott helyen. Lassan lépkedtem le, miközben beszívtam a "suliszagot". Ez kávé-, parfüm-, spray-, könyv-, és néhol cigiszag összjátékát jelenti.
-Gyorsabban.-szólt rám Aaron.
Ezután leszálltunk végre és körülnéztem. Minden apró részletet megfigyeltem, hogy megtartsam az utókornak.
-Jössz?-nyugtalankodott Aaron.-Elkésünk.
-Menj csak, majd megyek én is.-merültem bele a tájba.
Lehet, hogy túlságosan is, mivel nem vettem észre a csengőt, ami időközben indulásra késztette a tanulókat, így 4 perces késéssel futottam be duplairodalomra.
-Miss Brooke.-szólt rám élesen a vörös hajú, szemüveges tanárnő.
-Ó, Mrs. Adams.-mosolyogtam kínomban. Egy jó ideig szemeztünk, majd megszólalt:
-Turner-nek köszönje, hogy nem írtam be...-tátogtam egy köszönömet Aaronnak.-elmondta, hogy női problémák miatt a vécére ment, miután leszálltak a buszról. Helyre!-mutatott a padomra. Helyrecsoszogtam, miközben az osztály pukkadozó tagjainak tekintetét kerültem. Ahogy leültem kitéptem egy darab lapot füzetem hátából, ráfirkantottam a "Mi van??!" üzenetet, és óvatosan átdobtam Aaron padjára.
-Ms. Brooke.-szólt rám a tanárnö.
-Igen?-kérdeztem félve.
-Tudja a választ?
Hallottam valami "metafora...Metafora...METAFORA" suttogást, ezért megismételtem.
-Metafora.
-Rendben.-fordult vissza a tanár. Nagyon megkönnyebbültem, és ennek hangot is adtam.
-Huhh.
Ebben a pillanatban repült felém az a darab papír, amitől kisebb szívmegállást kaptam. Kibontottam, és elolvastam a szöveget. "Szünet." Az órát aztán írással töltöttem, de nem figyeltem arra, hogy mit másolok a tábláról...A gondolataim a mai fogadóórán jártak. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ma. Remélem rátérünk a lényegre. Csengetés után egyből Aaron padjához mentem.
-Női problémák? Női problémák?! Ezt te sem gondolhatod komolyan!
-De igen, gondolhatja!-szólalt meg a hátam mögül egy női hang.- Csak segített neked.
-Anette.-fordultam meg mosolyogva, és megöleltem őt.
-Ja, más nem jutott eszembe...-szólalt meg Aaron.
-Aaron nézd...-kezdtem.
-Utálom, ha így szólítanak. Csak Ron, oké?
-Persze, Ron.-ejtettem ki a számból a szokatlan nevet.
Még egy irodalom után egy hosszú fizikát, és egy feleléstől tartalmas kémiát kellett kibírnunk az ebédszünetig, amikor is a csokismuffin került előtérbe egy Latte Macchiato-val és a két jó baráttal. Elég összeszokott csapat vagyunk.
-Mától az ebédlőben kajálunk.-jelentette ki Ann.- Hiszen hivatalosan is egy csapat vagyunk a mai irodalomnak köszönhetően.-itt rámnézett olyan "if you know, what I mean" szemekkel, de persze tudtam, hogy arról beszélt, hogy Aaron, bocsánat, Ron kihúzott a csávából.
-Oké.-feleltük egyszerre az említett személlyel.
-Ennyit ér a tekintély.-mosolygott büszkén Anette. Én csak egy fejcsóválással helyet foglaltam és enni kezdtem az óriásmuffinomnak.
Egy könnyű rajz, melyen tájképet festettünk, 5* kaptam Anettel egyetemben, és egy fárasztó tesi után hárman indultunk ki az iskola kapuján. Beszélgettünk, és röhögtünk, amikor Mr.Higgins utánam kiáltott.
-Stacey!
-Tessék?-fordultam meg.
-Indulhatunk?-kérdezte, amire Aaron egy érdekes pofát vágott.
-Ja, persze.-mondtam, mikor közelebb hajoltam Anette-hez.-Mondd el neki.-suttogtam, és Mr.Higgins után indultam. Néhány lépés után odaértünk a kocsihoz, kinyitottam az ajtót, beültem, bekötöttem magam, közben pedig nem szóltunk egy szót sem. Az út is csendben telt, de nem volt kínos, mert érezni lehetett, hogy mindketten gondolkodunk. Amikor odaértünk kiszálltam, és körbenéztem ugyanúgy, mint a suliban, közben pedig Paul leparkolt. A zsebéből elővette a kulcsát, és megint beléptem abba a szobába, ahol sok minen megváltozik majd...
Szóval beléptem az előszobába. Lerángattam magamról a bokacsizmámat, és a farmerdzsekit is levettem. Felakasztottam a fogasra, amikor Mr.Higgins megkért, hogy várjak egy kicsit, elugrik a boltba, mert muszály Babette-nek, a házvezetőnőnek bevásárolni, mielőtt megérkezik a délutáni műszakra. Csak bólintottam egyet, és gondoltam, hogy addig körbejárom a folyosó szobáit. Beléptem a nappalival szembenibe, ahol egy világosbarna-fehér fürdő tárult elém. Minden csillogott-villogott. Alapjában véve jobban szeretem az otthonos házakat. Kissé megigazítottam a hajamat a keretes tükörben, majd mentem tovább. A bal oldalon haladva a következő szoba egy sötét narancssárga konyha. Az is teljesen tiszta, sőt a konyhapulton néhány szál friss margaréta is volt egy mintás vázában. Látszanak a női ujjak kifinomult és precíz munkája. Biztosan sosem lófrál Paul a konyhában, ezért a bizonyos Babette-re hagyta az egész konyha-dolgot. Nem mentem be teljesen, csak benéztem a következő szobába is, ami egy ebédlő volt. Nagy, masszív barna asztal, gyönyörű faragott, párnázott székekkel. Kifinomult stílus, biztos egy belső építész tervezte, hoszen Mr.Higgins ruházati stílusából nem vehető ki egy ilyen ház. Valaki sokat dolgozott a tervezésen. Megint tovább haladtam, de most már áttértem a jobb oldalra. A nappali mellett egt újabb fürdőszoba volt, ezúttal a fekete-fehér színvilágot tükrözve. A következő szoba egy mosószoba volt, ez is ízlésesen berendezve. Mosószoba alatt egy mosógépet és szárítót értve. A fal piros volt, a padló pedig barna, rajta egy kör alakú, piros szőnyeggel. Továbbmentem, és egy kis hálószobát találtam, zöld fallal, barna padlóval, és egy fekete "Babette" felirattal a falon. Ez biztosan Babette szobája. Az ajtó mellett volt egy zöld huzatos ágy, vele szemben pedig egy nagy ablak fehér függönnyel. A szoba másik felében volt egy ruhásszekrény, mellette pedig egy szennyeskosár. Ahogy kiléptem az ajtón hallottam egy ajtócsapódást. Huhh. Pont jókor.-gondoltam.
-Remélem bevásároltál, mert megint nem fogok elmenni a boltba!-hallottam az előszobából egy erős női hangot. Bámulva vártam, hogy betoppanjon.
-Ó, aranyom. Kérlek foglalj helyet a nappaliban.-kezdett betolni az említett szobába az elég jó súlyban levő nő.-Paul még sosem hozott fel lányt.-mosolygott izgatottan. Úgy viselkedett, mint az anyukája. Leültem a kanapéra és jobban megfigyeltem Babette vonásait. Barna, rövid haj, és szerintem spanyol, érződött az akcentusán és a kinézetén.
-Kérsz valamit, aranyom?-kérdezte hányingerkeltően nyálasan.
-Nem, köszönöm.-válaszoltam kissé kínosan. Végre elhagyta a szobát, nekem meg volt időm gondolkodni. Valahoguan Anette nagybátyjára terelődtek a gondolataim, aki Liverpoolban él. Vajon milyen lehet máshol élni? Elköltözni? Milyen máshol a levegő? A kultúra? Hogy bánnak ott másokkal? Hogyan fogadják az újat? - sosem gondoltam bele.
Èppen, hogy befejeztem gondolatmenetem Mr.Higgins lépett be az ajtón. Egyből odakaptam a fejem, és köszöntöttem.
-Jó napot, megint.-mosolyogtam.
-Szia. Kicsit később jön majd egy régi managementelt csapatom, remélem nem zavar, és jól kijösztök majd.
-Biztosan.-feleltem.
-Bocsáss meg még egy pillanatra, kérek egy teáty Babette-től, milyet szeretnél?
-Mentát.-vágtam rá egyből, ezzel el is ment. Újra megfigyeltem a szobát, ahol egy kályha is helyet foglalt, rajta gyönyörű margarétákkal, mint a konyhában. Babette egy őstehetség.
-Már készül is.-jött be újra, amitől egy kissé összerezzentem. Csak egy halvány mosollyal válaszoltam.-Szóval, ha nem kényelmetlen neked, akkor beszélhetünk az apukádról.
Kissé a szívembe hatolt az emléke, és belülről marta azt, a lelkemmel együtt, de rábólintottam.
-Fáj, hogy eltávozott, és ne gondold magad bolondnak, amiért fáj, és nehezen tudsz túllépni rajta. Ez jogos. Ha szeretted, akkor fáj, ha nem fáj, akkot nem is szeretted igazán. És az, ha elengeded, nem azt jelenti, hogy nem szereted. Hagyni kell, hogy repüljön a lelke a saját útján. Már biztonságban van.- kissé hülyének néztem a beszéd vége miatt, de az eleje igaz volt.
- Igen, de ez nem ilyen egyszerű.-hajtottam le a fejem.-Azt mondják az idő minden sebet begyógyít, de ha azt kell átélniük, amit mi, akkor nem így gondolnák.-mondtam, ami a szívemen volt.
-Ilyenkor a legjobb, ha elmondjuk a barátainknak, vagy annal a személynek, akiben a legjobban bízunk, amit érzünk.-mondta nyugtatásképpen.
-Nem lennék hülye anyát ilyenekbe belekeverni, így is nagyon ki van borulva, és Anette nem kifejezetten az a személyiség, aki megérti az ilyesmit, sőt leordítaná a fejemet.-mosolyodtam el a végén. Valami csengőt hallottam, és hangos röhögést. Paul gyorsan felpattant, én meg ott maradtam a kanapén a táskámmal. Néhány beszűrődő hangot hallottam, mind huszonéves fiúk hangját. Boldogan üdvözölték Pault, mint egy ezeréves jóbarátot. Aztán Paullal az élen befáradtak a nappaliba. Egy szőke hajú, egy fekete hajú, két rövid barna hajú, és egy göndör barna hajú. Mind szórakozottak voltak, de amikor megláttak meglepődve pillantgattak Paulra. Először a piros gatyás, csíkos pólós barna srác jött oda hozzám, és nyújtotta a kezét. Széles mosoly terpeszkedett az arcán, várta, hogy felálljak, amit egy kis hezitálás után megtettem. Megfogta a kezem, és ahelyett, hogy kezetrázott volna jó szorosan magához ölelt.
-Louis Tonlinson.-mondta, miután elhúzódott.
-Stacey Brooke.
-Na ez aztán a fogadtatás, Lou.-jött közelebb a fekete hajú srác, és ő is megölelt, csak annál sokkal gyengébben.
-Zayn Malik.-mosolygott.
-Stacey Brooke.
-Mégis ellopod tőlem azt a gyönyörű fogadtatást.-kezdett műsírni. Ezen kissé elmosolyodtam. Közeledett a szőke fiú is. A mackóölelés után ő is bemutatkozott.
-Niall Horan.
-Stacey, mint már mondtam.-mosolyogtam. Niall háta mögött a fiúk röhögni kezdtek, de Louis sehol sem volt. Hátranéztem, és Louis-t láttam, amint a tükrömben nézi frissen festett száját, amit nemmellesleg az én táskámból csempészett rúzzsal festett ki.
-Hé!-néztem rá morcosan és kikaptam a kezéből a tükröt, majd a táskám mélyére helyeztem.
A másik barna srác jött, ő is megölelt, és ezt mondta:
-Nyugi, ő csak Louis. Mindenkivel ilyen. Amúgy Liam Payne.
-Stacey, ja és semmi baj, csak furcsa, hogy első találkozáskor ennyire közvetlenek vagytok.
-Nincs amiért az időd halasztgatni az ismerkedéssel.-mosolygott. Csak visszamosolyogtam, és tátogtam egy "lehet igazad van"-t. Utolsóként a göndör srác jött oda hozzám. Ő is megölelt, és bemutatkozott.
-Harry Styles.
-Stacey.-mosolyogtam.
*1 óra múlva*
-Bocsánat, ki kell mennem inni.- mondtam félig nevetve.
-Én is.-mondta Niall. Ő mégjobban nevetett.
Ketten indultunk ki a konyhába, ahol Niall-nek otthonos mozgása volt.
-Elég fura egy csapat vagytok ti.-mosolyogtam a konyhapultra támaszkodva, kezemben a pohár vízzel.
-Sokan mondták már.-mosolygott ő is.
-Amúgy hogyan találkoztatok?-érdeklődtem.
-Az X-Factorban egy bandába raktak, és úgh nyertük meg a harmadik helyet.-felvont szemöldökkel hallgattam.
-Szóval akkor ti tudtok énekelni.
-Ja.-adta meg a bő választ.
Visszamentünk, ahol a fiúk ugyanúgy torkuk szakadtából röhögtek, mint azelőtt.
-Úristen hány óra?-kérdeztem.
-Fél öt.-felelt Liam az órájára nézve.
-Mennem kell. További jó szórakozást.
-Majd elviszlek.-mondta Mr.Higgins.
-Nem szükséges, hívok taxit.
-Oké, de ne feledd, fontos dolog új barátokat szerezned, és elmondani mit érzel.
Én csak bólintottam, de a fiúk arcvonásai olyan érdekesek voltak, hogy akaratlanul is elröhögtem magam.
Harry ugyanolyan arccal felpattant.
-Majd én elviszlek.-mondta és indult is kifele.
-De....
-Nincs semmi de.
-Oké...-siettem utána.
Cipőhúzás közben rá is kérdezett Paul mondatára.
-Miért mondta Paul azt?
-Ja semmi...
Harry morcosan felém kapta a tekintetét.
-Nem szeretnék beszélni róla...-a tekintete miatt hozzátettem.-még.
-Oké.
Az út túloldalán állt egy fekete Range Rover, amit egy kattintással kinyitott, én pedig beültem az anyósülésre...