3.Fejezet.-Torment Myself

Nagyon, nagyon sajnálom, amiért nem raktam fel új részt évek óta, de angoltáborban voltam, aztán pedig a rekorddöntéssel foglalatoskodtam, a Best Song Ever újrajátszásával. De most itt a 3. fejezet, ami személy szerint nem a kedvencem, de remélem tetszik :) 3 komment, és jön a negyedik :)
xx Adeline Becker

Reggel félkómásan kaptam fel a fejem a telefonom ébresztőjére Anettel egyetemben. Mindketten nehezen keltünk fel, de tudtuk, hogy muszály. Miután kiválasztottam a ruhámat, és kölcsönadtam egy szettet Anettenek is, mentem fogatmosni, ő addig felöltözött, majd cseréltünk.

   -Induljunk.-fújtam ki a levegőt, miután valahogy lenyomtam a torkomon a reggelit, ami csak műzliből állt. Anette könnyen bekapta, de én apa halála óta nem eszem reggelente.

   -Oké.-mosolygott Anette. Szerencse, hogy neki nincs akkora kő a szivén, mint nekem.

    Megpróbáltam elrejteni a fájdalmat, de elég nehezen ment. Már fél éve történt, de képtelen vagyok túllépni rajta. A fájdalom mindenen áthatol, és nincs olyan személy, akinek kiadnám a lelkem. Jó, itt van anya, meg Anette, de az más. Anya már régóta kivan, és ha elmondanám, hogy az egészért magamat hibáztatom, mégjobban kiborulna. Anette kiskorom óta a legjobb barátnőm, de képtelen lennék megosztani ezt vele, mert vagy megölne, vagy a földre tiporna. Nem azért, mert ilyen, hanem azért, hogy vegyem észre magam, mert nem vagyok normális....és ezt nem szeretném. Néhányszor jól jött, de most még rosszabb lenne.

-Nézz már föl.-mondta Anette út közben. - Esni fog.-sóhajtott.

-Futás az állomásiiig.-ordítottam, miután már elindultam.

-Ez csaláás.-indult utánam Anette.

   Végül mindketten odaértünk, az első mégis Anette lett. Ő inkább van formában, mint én.

-Háhh....-lihegett, miközben két kezét a térdére támasztotta.-Mindig is lassú voltál Stace...ez most sem változott.

-Hé!-kapkodtam én is a levegő után.-Ez nem igaz!-gondolkodtam el a hallottakon.-Sarah-t mindig legyőztem tesin!-szabadkoztam.

   Erre Ann persze elkezdett röhögni. Játékos gúny volt a hangjában.

-Talán, mert Sarah-n volt néhány plusz kiló.-emelte ki a néhány szót, mire mindketten nevetni kezdtünk.

-Ez már tényleg nem fer.-kezdtem néhány perc unalmas várakozás, és egyáltalán nem kínos csend után. A legjobb barátoknak, úgymond már nincs „kínos csend” beszélgetés közben, mi ilyenkor mindketten gondolatainkba merülünk.-Te szép vagy, játszasz hegedűn, csillagos ötös vagy mindenből, és mindenhez van érzéked.-nevettem fel ironikusan.-Nézz rám. Én mit tudok? Olvasáson és önsanyargatáson kívűl nem csinálok semmit. Nincs hangom, zenéhez nem értek. Ritmusérzékem egyáltalán nemtalálható elhaló, és lusta izmaimban, az a legkevesebb, hogy most éppen ezt osztom egy buszmegállóban, mert éppen eszembe jutott a saját nyomorúságom.

-Na látod. Éppen ezért vagy nyomorú. Mert hülye vagy. Egy ideig én is elveszettnek éreztem magam, kerestem a helyem. Úgyis megfogod találni azt, ami a legjobban illik hozzád, és amit szeretsz csinálni. Mondtad, hogy önsanyargató vagy, ami ebben a szituációban egyáltalán nem nehéz. Apáddal jól kijöttetek, nemcsoda, hogy megráz a dolog.-mondta rám sem nézve, a telfonját nyomkodva.

-Túl akarok lépni ezen az egészen, érted?-tekintetemet a földre szegeztem.-De nem megy. Képtelen vagyok rá. A fájdalom a mellkasomban napról-napra növekszik.

-Sikerülni fog, az idő minden sebet meggyógyít.-még mindig azt a szart nyomkodta.

-Mit csinálsz?

-Megnéztem a menetrendet, és ma nem lesz busz.-lóbálta a kezét, majd megnézte az órát.-7:51. Már képtelenség, hogy elérjünk.

-Menjünk haza.-mondtam álmosan magam elé bámulva.

-Nem lehet hiányzásom.-förmedt rám Ann.

-Tetudod.-mondtam.-De én megyek. További szép napot!-intettem.

-Oké, oké. Felhívom anyát.-állított meg.

   3 perces beszélgetés után Anette ismertette a helyzetet, miszerint haza kell mennie, nem jöhet hozzám, mert jön a nagybátyja Liverpoolból, szóval jókor időzitettünk. Egy öleléssel elköszöntem tőle, és hazaindultam.

   Az út további részében azon gondolkodtam, hogy mit is csináljak otthon. Mivel a szobámat már rég takarítottam ki alaposabban, gondoltam, hogy egy kis zene kíséretében kidzsuvázom a helyet.

   Amikor a ház elé értem értetlenül vettem észre, hogy az ajtó nyitva van. Pedig anya kilencre munkába kell legyen, és most kilenc óra 7 perc. Óvatosan nyomtam le a kilincset, szívem közben százhússzal vert. Mikor végre átléptem az előszoba és a nappali küszöbét, anyát találtam a kanapén. Aludt.

-Anya, te jó ég!-dobtam le a sulis táskámat a földre.-Elkéstél!-ráztam meg, talán a kelleténél jobban.

-Mi?-kérdezte félkómásan, majd hirtelen kipattantak a szemei.-Te jó ég!-kapott a fejéhez.-Hány óra?-nézett rám.-Te hogyhogy itt vagy?

-Az most mindegy, nem volt busz.  Kilenc óra tizenkét perc. Siess.-húztam fel.

-Már megint...-sóhajtott.

-Mit már megint?

-Nem ez az első eset, hogy elalszom.-hajtotta le a fejét.

-Jajj, anya! Akkor legalább szedd össze magad! Még én sem tettem túl magam rajta, ez jogos, és tudom, hogy fáj, mert nekem is kibírhatatlanul, de ha elveszíted a munkahelyed, akkor minden mást elveszítesz! És szerintem apa éppen elég volt!-hadartam.

-Igazad van. Erre én is rájöttem, de attól még nehéz.-kapta fel a táskáját, és rohant ki a házból.

   Ahogy kiment rámtört a kibírhatlan hiányérzet, fájdalom. Érezni akartam, hogy megkapom méltó bűntetésem, azért amit tettem. Apa miatt. Tudom, hogy az én hibám.

   A bűntudat, mint a drog, úgy terítette be testem minden egyes részét. Az elején csak a mellkasomat bántotta, de mind a víz, úgy folyt szét mindenhová. A fájdalom egyre nagyobb lett, és gondolkodás nélkül útnak indultam a fürdőszobám felé. Nagy trappolással végigszántottam a szobámon, majd megállapodtam a fürdő csempéjén. Könnyes szememet láttam meg a tükörben, de nem érdekelt. Fogtam egy párfümöt, azt amit a legjobban szerettem, és földhöz vágtam. Egy nagyobb üvegdarabot szorítottam a a vállam és a nyakam közé, és egy pontos mozdulattal mély és hosszú vágást hagytam. A vér csororgni kezdett, lefolyt a pólómig, és éreztem azt a mámort ,amit a vér látványa, és a parfüm erőteljes illata okozott. Nagyjából 6-7 percig álltam, majd megmostam a sebet, és leragasztottam egy elég nagy sebtapasszal. A takarítás csak ezután kezdődött.

   Kinyitottam az összes ablakot, ami a szobámban, és a fürdőben volt, mert a két apró helységet gyorsan betöltötte az erős illat. Felszedegettem a fürdőben az üvegszilánkokat, közben erős késztetést éreztem az újabb önkínzásra, de úgygondoltam, hogy a következő alkalomkor többet adok magamnak. Felmostam a csempét, és már nyoma sem volt a korábbi művészkedésemnek.

   A szobámat is kitakarítottam, miután a világoskék, véres pólómat a szennyeskosárba dobtam, helyette egy elnyűttet választottam, mivel a por nagyon szállt.Habár Londonban sokat esik, az én szobám nagyon rég volt takarítva, szóval nem csodálom, hogy nagy volt a por. 3 órányi fárasztó takarítás után ledobtam magam az ágyba, és elszenderettem.

*

-Stacey! STACEEE!-egy messzinek tűnő hang csapta meg a fülem.-Stacey...kelj már fel, fél öt van!-majd felismertem Anette idegesen csengő hangját.-Navégre!-állt fel az ágyam mellől-Anyukád mindjárt hazajön, házit kell írnunk, és anya azt mondta, hogy ma Mr.Hudson felhívja az anyukádat.

-Az ki?-keltem ki félkómásan az ágyból, és megropogtattam a nyakamat.

-Az mi?-kerekedett ki Anette szeme.-Amúgy Mr.Hudson anya főnöke.

-Mi mi?-kérdeztem vissza.-Felhívja anyát?-sikkantottam fel.

-Igen. Na mindegy, holnap van önvédelmi óra, és elhoztam a házit.-mutatta fel.

-Kúl. Na akkor gépezek.-kapcsoltam be az említett tárgyat.

    Miután Anette leírta, én lemásoltam a házit, és néztünk egy újabb Pretty Little Liars részt, majd hazament. Én ledobtam magam a TV elé, és Dr.Csont-ot néztem egy doboz erdeigyümölcsös fagyi könnyed társaságában, amikor megcsörrent a telefonom. Sms-em jött.

„Remélem nem zavarlak, csak azt szeretném mondani, hogy holnap várlak a Rose Street, 6os száma alatt. Segítenék neked, suli után. Holnap kérdezhetsz. De ne óra közben. Paul Higgins”

  Na ezen kellően meglepődtem. Korogni kezdett a hasam, mert nem is ebédeltem. Gondoltam, hogy gyors összeütök valami finomat, pl. tejszínes carbonárát, aminek a receptjét még a nagyi tanította. Hála az égnek otthon minden megvolt, csak egy fél óra kellett, hogy elkészítsem.

-Hmmm...Mi ez a jó illat?-kérdezte anya, miután ledobta a táskáját.

-Tejszínes carbonara.-mosolyogtam.

-Remélem te is olyan jól készíted, mint a nagyi.-vett elő két tányért.

-Biztos lehetsz benne.-nevettem fel.

    Miután megettük elkezdtem mosogatni. Anya pedig kávét főzött magának.

-Csodálkozol, hogy nem alszol?-kérdeztem furán.

-Nem, sosem csodálkoztam. –kortyolt bele.-Amúgy...-kedzte-Ma felhívott egy bizonyos Mr.Hudson, és állást ajánlt a The Guardiannál.

-Nahát. Ez nagyon jó hír anya!-öleltem meg.-És mit mondtál?

-Nemet.-mondta egyszerűen.

    Semmiképpen sem akart beszélni róla és elküldött aludni, szóval tervem meghíusult, amitől kissé elszontyorodtam, de mégis ki tehet róla? Gyorsan lefürödtem, hajatmostam, és befeküdtem az ágyamba. A gondolatok sehogy sem fogytak a fejemből, de amikor kellőképpen kifárasztották azt mentálisan, elfogott az álommanó.

2.Fejezet-Perfect Drawings

Nagyon köszönöm a négy feliratkozónak, és a kommentelőknek is :). 3 komment , és kövi rész. Jó olvasást, remélem tetszik :).

xx Adeline Becker.

Megint kedvtelenül keltem ki az ágyamból. Lehet hogy azt tervezem, de képtelen vagyok kiverni apát a fejemből. Egyre jobban fáj. Túl régóta mondogatom, hogy az én hibám, és kezdem is elhinni. De autóbaleset volt, még ott sem voltam. Nem én vagyok a hibás! Vagy mégis?

      Mikor észbe kaptam, már negyed nyolc volt. Gyorsan megmostam az arcom, a fogam, és kifésültem a hajam. Felöltöztem, és lerobogtam a lépcsőn.

-Szia anya.-mondtam félig kómásan. Mikor megláttam, hogy megint rajzol, nagyon megesett rajta a szivem.

   Ma segiteni fogok neki. Nem tudom, hogy hogyan, de azthiszem van egy jó ötletem. Anettel elintézzük a dolgot.

   Felhúztam a piros Conversem, és kisiettem az ajtón. Elindultam a buszmegállóhoz. Nagy csodálatomra nem egyedül álltam, Anette várt ott.

-Szia, figyelj.-hadarta.-Tegnap beszélgettem anyával, és aztmondta, hogy a munkahelyén van egy szabad hely, divattervezőnek. Megmondtam, hogy szólok neked, hátha az anyukád műveit valahogy eljuttatjuk.

-Jajj Anette.-öleltem meg.-Pont arra készültem, hogy valahogy intézek neki állást. És talán igy nem leszünk annyira rossz helyzetben.

-Igen.-lihegte.

   Megjött a busz, és felszálltunk. A suli 10 saroknyira van tőlünk, és busszal sokkal hamarabb odaérek. Naggyából 8 perc utazás után a sulinál lerakott a busz. Ott álltunk a suli előtt ketten. Mások már mind bent voltak. Besiettünk, és elindultunk az osztályunk felé. Angol óra az első. Megvan a házim. Hú. Mikor beértünk felnéztem az órára. 5 perc becsengetésig. Addig előszedtem a cuccomat. Eléggé szeretem az angolt. Igazából az a kedvencem az önvédelmi órákon kivűl, de az más, mert még csak egy volt.

   Ilyen kusza gondolatok forogtak a fejemben, de a csengő bezavart. Az óra elég hamar eltelt. Ahogy a rajz és az ének is. Matekon aztán röpdolit irtunk a háziból. Hú de jó, hogy tegnap megjegyeztem. Szerintem elég jól sikerült. A földrajzot és a polgárit is túléltem.

-Most akkor elfogjuk lopni anyukád füzetét?-kérdezte Anette útközben hazafelé.

-Valami olyasmi. Munkába sosem viszi.-húztam össze a szemöldököm.

-És láttad már a rajzokat?

-Anya nemigazán engedi nézni őket. Amit megmutatott csak azt láttam. Elképesztő volt.-emlékeztem vissza az esküvői ruhára, amit nekem tervezett.

-Biztos gyönyörű.-sóhajtott Anette.

   Persze az út további részén elkezdett hadarni arról, hogy ő mennyire szeretne egy kistesót, vagy nem, mert az rossz lesz, inkább egy kiskutyát. Szerintem ez rövid célzás volt a közelgő szülinapjára.

    A táskámban kutattam egy pár percig, amikor végül megtaláltam a kulccsomómat, amin egy fekete pamacs van. Kinyitottam az ajtót, és beléptünk a házba.

-Szóval.-kezdtem. Megyünk, lerakjuk a cuccainkat a szobámba, és elvesszük anya mappáját. Elfutunk vele anyukád állásához, és miután visszaérünk leirjuk a házit. Ennyi.

-Hmm. Jó terv…DE! Lehetne jobb is. Mondjuk, ha anyának adjuk oda, és úgy rövidebb lenne.

-Nem-nem.-ellenkezdtem.- A lényeg, hogy visszatudjuk hozni, mielőtt anya hazajön.

-Ó, értem.-értette meg Anette.

    Leraktuk a cuccainkat, és lejöttünk a nappaliba. Elvettük anya mappáját, és nézegetni kezdtük. Csak úgy ámultunk azon, amit láttunk. Elképesztő volt. Nagyon nagyon gyönyörű ruhák voltak.

Elsőnek a nekem készitett rajza volt berakva. A fekete ruhásak igazán tetszettek, olyan különlegesek voltak. 

-Te, nem azt mondtad, hogy anyukád minden este szokott rajzolni?-nézett rám gyanakvóan Anette.

-De, miért?

-Hát ahhoz képest elég kevés rajz van.

-Tudod, egy ilyen rajzot szerintem egy hétig is lehetne rajzolni, és szerintem apa halála után a régieket kidobta, vagy elrakta.-néztem még mindig bámulva a rajzokat.

-Ja, lehet. 

   Még néztük pár percig a rajzokat, de el is indultunk a fél négyes busszal, a The Guardian újságkiadóhoz. Ahogy beléptünk megcsapta a fülünket a folyamatosan gépelés, telefoncsörgés, susogás és a siető léptek. Anette biztos járt már itt, mert elég biztosan mozgott, tudta az utat a főnök felé. 

-Jónapot, Ms.Johnson.-mosolygott Anette anyjának főnöke.-és Miss....

-Brooke, de hivjon csak Stacey-nek.

-Mi járatban errefele?

-Nagyon fontos ügyben vagyunk itt.-szorongatta a mappát.

-Óóó.-nézett ránk az az ember gúnyosan.

-Anya mondta, hogy a divat cikk irója felmondott. Találtunk valakit helyette.

-Hallgatlak.-dőlt hátra a kerekes bőrszékében.

   Óvatosan egymásra néztünk, majd elkezdtem.

-Az anyukám, Emily Brooke kiskora óta szeretne divattervező lenni. Tudom, hogy ez az állás nem csak a rajzolásról szól, de anya most is újságiróként dolgozik, csak egy sokkal gyengébb lapnál. Hoztunk pár rajzot, amit ő készitett.-és Anette átadta neki.

  Ebben a percben a szobába kinos csend telepedett. Pár percig tétlenül álltunk, és hallgatuk a főnök hümmögéseit. Nagyon idegtépő volt. Végül megszólalt.

-Jó rajzok. Gondolkodom rajta, adjanak meg egy telefonszámot.-nyomott elének egy papirt és egy tollat. Gyorsan levéstem anya mobilszámát, és viszaadtam az emlitett tárgyakat. 

   Amilyen gyorsan csak lehetett elhúztunk onnan, és hazáig futottunk, mert busz már nem volt. Ahogy hazaértünk elkezdtük irni a házikat.

-Kémia készvan, angol készvan, matek készvan, biológia nincs, és tesi nincs.-mondta Anette egy óra múlva.

-Nemár, hogy holnap megint duplamatek.

-De igen.-sóhajtott-Mint minden hétfőn, és pénteken is.

-Utálom.

-De ami még jó...-kezdte, én meg kérdőn néztem rá.-csütörtökön van önvédelmi óra.

  Erre mindketten elnevettük magunkat, és Anette haza akart indulni.

-Várj, anya mindjárt hazajön. Vacsizz itt, jó?

-Oké.-mosolygott.

  Végül néztünk négy Pretty Little Liars-t és arra anya pont megjött.

-Sziasztok lányok.

-Szia anya.

-Csókolom, Ms.Brooke.

-Csak szólits Emilynek, Anette. Nem vagyok még olyan öreg.

-Anya, sütünk pizzát?-kérdeztem.

-Persze.

   A tésztakészitést végihülyültük, aztán amig vártuk, hogy megsüljön, pletykáltunk egy sort.

-Készvan, lányok!-kiabált anya át a nappaliba a konyhából.

   Odaültünk az asztalhoz, és anya rakott két-két szelet pizzát, a többit pedig az asztal közepére tette.

-Anette, nem alszol itt ma nálunk?-kérdezte az emlitett személyt, amikor hozzáért.

-Ó, de. Megkérdezem anyát, egy pillanat.

Kiment telefonálni, addig én elővettem a Ketchupot.

-Maradhatok.-jött vissza boldogan.

-Akkor ma nem alszunk.-nevettem fel ördögien.

-Dehogynem, alszotok.-szólt rám anya.

-Hát persze, csak hülyültem.-mondtam, közben lopva odakacsintottam Anette-nek aki csak röhögte a jelenetet.

  Megettük a pizzát, és felmentünk a szobámba. Adtam egy pizsit és egy boxert Anettenek, aki azzal el is ment a fürdőmbe. Én addig elinditottam az egyik kedvenc filmemet, a So Undercover-t, hogy töltődjön, mivel online néztük. Miután kijött, én mentem fürödni, és ráhagytam, hogy Facebookozzon, vagy valami hasonló.

   

*Éjjel  12 körül*

-Na jó nekem elgem van a röhögésből-szólt Anette és egy nagyot ásitott.- Holnap suli, és nem szeretnék elkésni. Jó éjt.-fordult az ablak felé a földön (mivel ott aludt) és én is betakartam magam. Szerintem kb. 15 perc múlva elaludtam.

   

1.Fejezet-New School Subject

Nem jött össze a 3 komment, de remélem ez jobban fog tetszeni :). Sokat dolgoztam vele...ha valamit szeretnétek, hogy változtassak, szóljatok, komizzatok. 3 komi, és második rész :D
xx Adeline Becker.

Az órán a tanár elmondta, hogy az elkövetkezendő időkben leginkább az erőszakoskodásról, és a sértésekről fogunk beszélni. Mindenki elmondja a tapasztalatait, vagy bármit amit szeretne megosztani az osztállyal. Kivételesen nagyon tetszett ez az óra, ami elég nagy dolog tőlem. Éltanuló voltam azelőtt, de a dolgok változnak. Alig várom, hogy én kerüljek sorra…már csak azt kell kitaláljam, hogyan fogalmazom meg a mondanivalómat. Ilyeneken gondolkodtam, amikor Anette lépett a padomhoz.

-Én tudom miért jött ide.-mondta, kiemelve az „ide” szót. Hát persze, mi az amit Ő nem tud?

-Igen?-kérdeztem, mint akit meglepett.-És miért?

-Az állam már rég gondolkozott azon, hogy a gimnáziumban tanuljanak a diákok önvédelmet, és segitsék egymást. A tanár, Paul, testőrként dolgozott, méghozzá nagyon jó testőrként. De már nem akarta tovább űzni ezt a kimeritő mesterséget, ezért jelentkezett, mint tanár. És a mi sulink elég nivós ahhoz, hogy itt próbálják ki. Mivel 650 gimnáziumos tanuló van itt. Na mindegy.

-És te ezt honnan tudod?-mondtam, miközben irtam egy sms-t anyának, hogy új tantárgyunk van, és hogy nekem tetszik.

-Hjajj, látom csak én vagyok az egyetlen, aki rendszeresen látogatja az iskola honlapját.-sóhajtott ironikusan egyet.

-Szerintem is.-néztem rá gyanakvóan.

-Na jó…megkérdeztem az igazgatónőtől.

-Hát persze.-forgattam meg a szemem.

   A további órák ólomlábbal haladtak, mert persze duplamatek, egy töri, egy földrajz és egy fizika volt. Ezek a legunalmasabb órák.

   Utolsó óra után Anettel együtt indultunk haza. Mindig együtt oldjuk meg a házikat. Na jó. Mindig ő csinálja meg, én addig olvasni szoktam, vagy inkább zenét hallgatni, aztán lemásolom róla. Legalább nem kell suliban másolnom.  

    Elővettem a kulcsokat a táskámból, mert anya dolgozik még, szóval én nyitom ki a lakást. Miközben nyitottam az ajtót kénytelen voltam hallgatni Anette folytonos áradozásád a továbbtanulásáról, itt, Londonban. Minden álma a Cambridge, vagy az Oxford.

-Nyugi Anette.-simogattam meg a vállát.-Hidd el, hogy bejutsz az egyetemre. Tudod, mostanában kevesebben tanulnak olyan „hű meg há de jól”, mint te. Biztos, hogy bejutsz. De amúgy milyen szakra is mész?

-Hát…gondolkoztam az orvosi, vagy pszchiológusi pályán is. De inkább a pszichológia fele húz a lelkem, mert tudod apa is az, meg szerintem van hozzá érzékem….

  Még folytatta a dumát akkor is, amikor ledobtam magam a TV elé. Hirtelen eszembe jutott, amikor apával együtt néztük minden este, amikor volt, a focimeccseket. Egy tál popcorn kiséretében mindig jól szórakoztunk, addig anya pedig a gép előtt vázolta a legújabb ruháját. Igazából nem divattervező, csak mindig is szeretett volna az lenni. Csak soha sem volt elég önbizalma hozzá. Miután apa meghalt, még az a kevés is eltűnt ami volt. A közös nevetések, és szurkolások jutottak eszembe. Csak vele lehetett igazán focimeccset nézni. Olyan fájdalom ült bele a mellkasomba, amit csak akkor tapasztalok meg, ha rá gondolok. A torkomban gombócot éreztem, és szúrt az orrom. Néhány könnycsepp hagyta el a szemem, a kibirhatatlan fájadalom mardosta a lelkem. A könnycseppek végigfutottak az arcomon, majd mintha felkészültek volna az ugrásra, megálltak néhány másodpercig az államon, végül a sötétkék blúzomra estek. Anette ekkor lépett közbe. Szorosan magához ölelt, én pedig elkezdtem zokogni a vállán.

-Nyugodj meg, Stace…nyugi…-próbált lecsillapitani.

-Hmm.-vettem egy mély levegőt.

    Nem csinálhatom ezt. Apának nem tetszene. Felpattantam, lemostam az arcom a fürdőben, és felraktam egy kis szemspirált, meg szájfényt. Kiléptem. Anette fölhúzott szemöldökkel meredt rám.

-Jól vagyok.-vettem egy mély levegőt.- Apa miatt.

    Majdnem elkezdtem sirni megint, de inkább hagytam, hogy ne fájjon mégjobban. Leültünk a barna szövetkanapéra, és néztük volna a TV-t. De nem volt semmi jó. Anette váltogatott a csatornák közt, majd megállt az egyik zeneadónál. Egy Little Mix szám kezdődött, mire Anette felpattant, és énekelni kezdett Perrievel.

-Does he tell you he love you when you least expect it? Gyeremáár! Does he flutter your heart when he kisses your neck? No scientest, or biology, is obvious, when he’ holding me. It’s only natural, that I’m so affected.

 A szám további részé már együtt énekeltük, mert szeretem ezt a számot, meg amúgy is ki kell vernem a fejemből ezt az egészet…

-Oooh…and my heart won’t beat again, if I can’t feel him in my veins. No need to question, I already know! It’s in his DNA, D-D-D DNA,  It’s in his DNA, and he just takes my breath away, b-b-b breath away,I feel it everyday,  and that’s what makes a man, not hard to undersand…          

   Még áténekeltünk Bruno Mars-Just The Way You Are-ját , és Beyonce-If I Were A Boy-ját is végigkántáltuk. Majd fáradtan estünk le a kanapéra.

-Éhes vagyok.-mondtam rekedtes hangon.

-Én is.

-Szendvics?-kérdeztem

-Jöhet.-mondta Anette a hasát fogva.

Elég nehezen, de felkeltünk, és indultunk a konyhába. Elővettem a kenyeret, vajat, felvágottat, és persze a kedvencemet salátát. Megcsináltunk négy szendvicset, majd háromszög alakúra vágva ráraktuk őket egy-egy tányérra. Töltöttem barackos Cappy-t, amit nagyon szeretek, és mentünk vissza a TV elé. Tiszta szerencse, hogy a BBC-n megy a Pretty Little Liars , szóval megnéztünk két részet. A negyediket, és az ötödiket. Miután végig „fúúú”-ztuk, meg „aztaaaaa, ez nem leheeet”-eztük az egészet, felmentünk a szobámba házit irni. Bocsánat, Anette ment házit irni, én csak olvastam a Neveletlen Hercegnő 10-es részét, és hallgatam pár jó melankolikus dalt. Katy-nek hála van pár számom. Itthagyta nekem.

-Na kész a matek is, és az angol is. Polgáriból nincs, földrajzból nincs, zene és rajz…na abból biztos nincs

-Imádom a keddet.-nyúltam a két házis füzetért.

-De meg kell tanulni a polgári, meg a földrajz leckét mer’ felelünk.

-Persze, persze.

   Amig én házit másoltam, addig Anette beült a gép elé, és megnézte a facebook újdonságait. Nekünk általában semmi új nem szokott lenni, de volt egy felkérése. Érdeklődően néztünk egymásra, majd rákattintott. Elég fura, mert egyszerre röhögtünk fel.

-Hát ez jó.-röhögtem.

-Paul Higgins felkért Facebookon ismerősnek. Szerintem jó tanár lesz.-röhögött Anette.

  Miután persze elfogadta, énis ráléptem Facebookra. Engem is bejelölt. Miután jól elszórakoztunk a képein, Anettenek mennie kellett.

-Szia, holnap a suliban.-köszönt el egy öleléssel.

-Szia.-mosolyogtam, és becsuktam mögötte az ajtót.

   Csak később jutott eszembe, hogy az angolt nem másoltam le. Hű de jó. Felmentem Facebookra, de nem volt fent. Hivtam telefonon is, de ki volt kapcsolva. Na jó. Beléptem a Youtube-ra és felraktam egy AC/DC albumot, és elkezdtem irni az angolt.

    Egy fura hang ütötte meg a fülem. Üzenetem jött Facebookon. De nem akárkitől! Maga Paul Higgins irta. De már nem volt fent.

            

       „Szia Stacey! Érdeklődtem az igazgatónőtől, hogy az osztályotokban kik azok, akiknek valami nagyobb problémája van, minthogy nem kapja meg az Iphone-jára a Hello Kitty-s gumihátat. És hát aztmondta, hogy neked az apukád elhunyt. Először is, szeretném kifejezni őszinte részvétemet. Másodszor, ha szeretnéd, segitek neked, és az anyukádnak, mivel tudom, hogy mennyire le lehettek törve. Beszéld meg vele, és ha gondolod jöhetsz hozzám külön órákra, és kiadod magadból, amit gondolsz, érzel. Hidd el sokkal jobb lesz….”

    Na ezen eléggé meglepődtem, de nem válaszoltam, hanem bezártam az ablakot. Anya ekkor jött haza, hullafáradtan.

-Megjöttem.-orditott fel rekedtes hangján.

    Nem készültem elmondani neki az új tanár segitőkészségét, ezt még át kell gondolnom. Lerobogtam a lépcsőn, és megöleltem anyát.

-Szia, anya!-mosolyogtam.

-Na, mi ez a boldogság?-húzta száját egy halvány mosolyfélére. De nem volt őszinte.

-Á, semmi. Csinálunk bolognait?

-Persze.-mondta. Elővett valamit az asztalon levő mappából.-Nézdcsak. Ezt neked terveztem.

-Anya.-néztem rá meghatódva.-Ez gyönyörű.-fogtam kezembe a fehér lapot.

-Egy ilyenben képzellek el, ahogy férjhez mész.

-Nagyon tetszik-töröltem le a könnyeimet.

    Miután kisirtuk magunkat és megettük a bolognait, lementem a fürdőbe, és letusoltam, hajatmostam. Pizsibe öltöztem, és megszáritottam a hajam. Mivel holnap suli, gondoltam korán lefekszem. De ki tud fél tizkor aludni? Gondoltam egyet, és megnéztem egy filmet. A tökéletes hang-ot.Nagyon tetszett. Miután letettem a laptopom, egyből elszenderedtem.

Prologe

Három komment után rakom fel az első részt. Csak azért ilyen rövid mert szeretném, ha Minden a blogban derülne ki :)

xx Adeline Becker.

Reggel van. Megint. Gyors készülődés, minimális smink, és persze hosszú ujjú póló. Mint minden nap az iskolában. 

Unottan keltem ki az ágyamból, és a falatnyi szobám falára ragasztott képre suhant a tekintetem...istenem mennyire hiányzik. Mióta apa meghalt, anya nagyon kimerült, én pedig, szó mi szó, depresszióba estem. Nem könnyű ezt átvészelni. A nővérem, Katy pedig elköltözött tőlünk. Ketten maradtam, a szegény, kimerült anyával. Nem tudom, hogy volt képes Katy itthagyni minket.

Gyorsan kivertem a fejemből minden gondolatot, felöltöztem és lesiettem a lépcsőn. Anya a kávésbögrét fogta, és magaelé bámult.

-Szia, anya.-mondtam.Semmi válasz.-Anya.-sóhajtottam.-Megint nem aludtál, igaz?-néztem rá szomorúan. Nem válaszolt.-Én sem alszom sokat.

Ezután a mondat után rámnézett, és csak annyit mondott, hogy ő egyáltalán nem alszik.

-Na jó, elkésem a suliból.-húztam el a szám.-Sietek, szia.

-Várj! Nem reggelizel?-kiabálta, mikor már félig kint voltam az ajtón.

-Nem vagyok éhes.-igazából azóta nem vagyok éhes, mióta apa meghalt.

A suliba érve megint kaptam a hülye beszólásokat, majd a barátnőmhöz, Anettehez siettem.

-Szia Stacey!-üdvözölt mosolyogva.

-Szia.-ültem be a padomba.-Mi az első óra?

-Valami új tantárgy, fogalmam sincs.

-Új tanár?

-Gondolom.

A rövid csevegés után elővettem egy füzetet, és egy tollat ilyen minden mindegy alapon. Csak később derült ki, hogy erre az órára biztos nincs szükségem semmi ilyesmire. A tanár egy magas, középkorú, kissé kövér ember volt. 

-Jó reggelt mindenkinek! Paul Higgins vagyok, az új tanárotok. Egy különleges tantárgyat fogok tanitani nektek, ilyen csak ebben az iskolában van. Nem tudom miért, ne engem kérdezzetek. Testőrként dolgoztam, de nagyon jól végeztem el az iskolát, és ide kellett egy tanár. Remélem, hogy jó órákat fogunk eltölteni.